„ÚJRAHASZNOSÍTÁS STÁJERORSZÁGBAN - KÖRNYEZETVÉDELMI TECHNOLÓGIA“

Johann Seitinger
Johann Seitinger© Foto: Jungwirth

Miközben évröl-évre a legtöbb országban a hulladék mennyiségének állandó növekedése drámai hatással van emberre és környezetre, Stájerországban még ideje korán  sikerült felismerni a helyzetet és úrrá lenni azon.

Folyamatos felvilágosító munkával és tudatképzéssel hívtuk fel a lakosság figyelmét a szelektivitás fontosságára.

Stájerország ugyanakkor nemzetközi példaképnek is tekinthetö  a hulladékgazdálkodásban, hiszen elérte a legmagasabb szintet éppúgy a hulladékgyüjtés, mint a feldolgozás területén.

A stájer szakemberek és vállakozók  által kifejlesztett feldolgozórendszerek világszerte nagy keresettségnek örvendnek. Összefoglalva: az „ Ùjrahasznosítás Stájerországban - Környezetvédelmi Technológia" nemcsak egy filmcím, hanem a stájer recyclingkultúrának a legföbb alapelve is.

A hulladék túl értékes ahhoz,  hogy csak úgy egyszerüen eldobjuk!

Erröl és a  feldolgozási lehetöségekröl enged egy kis bepillantást ez a dokumentumfilm. Dinamikus módon bemutatja, hogy manapság milyen lehetöségek vannak, hogy mennyire fontos a szelektiv hulladékgyüjtés, hiszen amit ma eldobunk, abból holnap  új termék készülhet.

Ahhoz, hogy a jövöben a Természettel öszhangban élni és gazdálkodni tudjunk, az Önök személyes hozzájárulása nélkülözhetetlen!

Johann Seitinger

Szövetségi Tanácsos Föld- és Erdömüvelés, Víz- és Hulladékgazdálkodás

War diese Information für Sie nützlich?

Danke für Ihre Bewertung. Jeder Beitrag kann nur einmal bewertet werden.

Die durchschnittliche Bewertung dieses Beitrages liegt bei ( Bewertungen).